A fejtetvességről Nyomtatás E-mail

A fejtetvesség kialakulásáról, kezeléséről, megelőzéséről az ÁNTSZ készített összeállítást:

A tetűirtószerrel megfelelően lekezelt gyermek már nem fertőz, sőt a serkés gyermek is járhat iskolába, ha a tetűirtás hosszúhatású tetűirtó készíténnyel  bizonyítottan megtörtént.

A fejtetű 2.5-4.5 mm hosszú rovar, amely színét a haj színének megfelelően változtathatja. A nőstény naponta 10 ovális alakú, apró, gyöngyházfényű petét(serkét) rak a hajszálak tövéhez, elsősorban a halánték- és tarkótájra. A tetű a serkéből 6-8 nap alatt kel ki, fejlődési ciklusuk 3 hetes.

A fejtetű mindig a hajban marad, lábaival a hajszálakon kapaszkodik, és a fejbőrön keresztül vérszívással táplálkozik. Serkéit a fejbőrhöz közel  (kb 1 cm) a hajszálak tövére cementszerű anyaggal ragasztja. A haj egy hónap alatt kb. 1,5-2 cm-t nő, ezért a serkének a fejbőrtől való távolságából megközelíthetőleg megállapíthatjuk, hogy mikor keletkezett a fertőzés. Szaporodásuk aránylag gyors, egy nősténytől akár 200 utód is származhat, tehát az eltetvesedés viszonylag gyorsan bekövetkezhet. Ennek ellenére egy-egy fejen - ha csak nem nagyon elhanyagolt - ritkán van 5-10 tetűnél több. Kizárólag az ember vérét szívja, naponta 6-12 alkalommal. A szárazságot jól, az éhezést rosszul tűri (1-2 nap alatt táplálék nélkül elpusztulnak). Terjedésük fő lehetősége a közvetlen érintkezés ! A gyermekek a fejüket összedugják, sugdolóznak, a játszótéren birkóznak, az iskolában verekszenek, a hajuk összeér, s ne feledkezzünk meg a sálról, az ágyneműről  a sapkáról sem) - azaz lehetőség nyílik a fejtetvek átvándorlására. Otthon a tetves gyermek kistestvérét öleli át, aki másnap az óvodában pajtásaival dugja össze a fejét. Így a legtisztább családba is könnyen bekerülhetnek a fejtetvek.  Felderítésük nem könnyű, mivel a vérszívás nehezen vehető észre, ugyanis a viszketés a befecskendezett nyál hatására csak 15-30 perc múlva jelentkezik. A fejtetvességre igen gyakran a gyermek füle körüli vakaródzás hívja fel a figyelmet. Ilyenkor a hajat lazán szétbontva meg kell vizsgálni. Amíg csak elvétve akad élő tetű, azt nehéz megtalálni. Viszont a hajszálakon erősen tapadó, fénylő, áttetsző színű serke könnyen felismerhető. Sűrű fogazatú fésűvel a tetvek a hajból könnyen kifésülhetők és szabad szemmel is jól észrevehetők (főként ha a vállra tiszta, fehér törülközőt rakunk, amin jól látszanak).

Előfordulásuk leginkább a gyermekközösségekben észlelhető. Igen gyakran az erősen tetves gyermek lehet kiinduló forrása egy egész közösség (pl. osztály) eltetvesedésének.

Ártalmuk elsősorban a viszketés és vakarózás, amely felsebzi a bőrt és ennek következtében másodlagos bőrgyulladás alakulhat ki. Ezért, ha a fejbőrön már sebeket láttok, orvoshoz kell fordulni. A fejtetű fertőző betegséget nem terjeszt.

Irtásuk aránylag egyszerű. Ezért ha gyermekünk fejtetves, nem kell kétségbe esnünk, ugyanis a gyógyszertárakban beszerezhető tetűirtószerek a tetveket és a serkéket rövid időn belül biztosan elpusztítják. A tetűirtószerek használata előtt a szokásos módon samponnal mossuk meg a gyermek haját. Ezt követően alaposan öblítsük le, töröljük meg, majd a kezelést - a tetűirtószerhez mellékelt használati utasítás előírásai szerint! - gondosan végezzük el. A Nittyfor és a Pedex tetűirtó hajszesz használatakor a következőket vegyük figyelembe. Hajmosás után a hajas fejbőrt és a hajat gondosan nedvesítsük át, majd dörzsöljük be. Ezután várjuk meg amíg a hajszesz a hajra rászárad. (Ez az idő a felvitt mennyiségtől függően 5-15 perc). Ügyelni kell arra, hogy a tetűirtószerek ne kerüljenek a szembe, mert kötőhártyagyulladást okozhatnak. A gyermek csukott szemét vattával kell védeni. Kisebesedett bőrfelületre nem szabad alkalmazni. A készítmények tetűirtó hatásukat a következő fejmosásig (akár néhány hétig!) megőrzik, és a hajra rákerülő fejtetveket még azok megtelepedése, elszaporodása előtt biztosan elpusztítják.

A tetűirtószeres kezeléstől a serkék is biztosan elpusztulnak. A hajszálon megtapadó életképtelen serkéket azonban az életképesektől rendkívül nehéz megkülönböztetni. Ezért az elpusztult serkéket a kezelés után a gyermek hajáról távolítsuk el, ugyanis a serkementesség jelzi, hogy a kezelés során gondosan jártunk el. Mivel a serkék a hajszálakhoz - a vegyszereknek és a fizikai hatásoknak egyaránt ellenálló - cementszerű anyaggal rögzülnek, ezért az elpusztult serkék eltávolítása nem könnyű.

Megkisérelhetjük az eltávolítást ecetbe mártott sűrűfésűvel, vagy úgy, hogy a serkét a hajszálról két körmünkkel, esetleg csipesszel lehúzzuk, vagy egyszerűen levágjuk a hajszálat. Néhány serke eltávolítása az utóbbi módon nem okoz különösebb nehézséget. A fésűn, kefén található fejtetvek néhány perces forró vízbe mártással, a sapkán levők pedig vasalással pusztíthatók el.

Teendők a lakásban

A családban előforduló fejtetvesség esetén fontos higiénés szabályokat kell követni az otthonunkban.

1. A kezelést, kifésülést olyan helyiségben végezzük, ahol könnyű fertőtlenítő takarítást végezni (pl. fürdőszoba, nem pedig a szőnyegezett szoba).

2. Ágyneműt, pizsamát, törülközőt cserélünk.

3. Mindenütt jól ki kell takarítani, felporszívózni.

4. Lepottyanhattak tetvek a padlóra, a bútorhuzatokra, az ágyneműre, a ruházatra, a plüss játékokra, megtapadhattak a törülközőben, a sűrű fogazatú fésű fokai között. A következő módokon pusztíthatjuk el őket:

5. A mosható dolgokat forró vízbe mártjuk pár percre 850 C-on percek, 60 C-on másodpercek alatt elpusztulnak mind a tetvek mind a serkék)

6. Forró vasalás.

7. Egy nejlon zsákba helyezve a ruhákat vagy a plüss játékokat 1 napra tegyük be a fagyasztóba.

8. Ha a tárgyakat nejlon zsákba teszed és légmentesen lezárod, akkor minden más tennivaló nélkül is elpusztulnak a tetvek 1-2 hét alatt.

9. A bútorhuzatokat alaposan porszívózd ki!

10. Nem segít a szimpla mosás, a tetveket csak a forróság vagy a fagy pusztítja el.

A megelőzés egyik leghatékonyabb tényezője a szülői gondoskodás!

Előfordulhat, hogy a gyermek az óvodából, az iskolából, vagy a nyári táborból tetvesen érkezik haza, ezért a közösségbe tetvesen engedjük el. Ha viszont nem figyelünk fel arra, hogy gyermekünk (különösen a füle körül) gyakran vakarja a fejét, otthon nem fordítunk kellő gondot a rendszeres hajápolásra, a hajmosásra és fésülésre, úgy a hajra került fejtetű könnyen és gyorsan elszaporodhat. Ezért a gyermek tisztálkodásának, fésülködésének rendszeres ellenőrzése nagyon fontos. Időről-időre vizsgáljuk át a gyermek haját, nincs-e benne élő tetű vagy serke! Ha gyermekünk olyan közösségbe járna, ahol fejtetvességről hallunk, a bizonyos tetűirtó hajszesznek a fejmosás utáni alkalmazása meggátolja a hívatlan vendégek megjelenését, és a következő hajmosásig biztosítja a tetűmentességet.

Téves hiedelem, hogy a tetvesség csak piszkos, elhanyagolt családokban fordul elő. A tetű nincs tekintettel korra, nemre, beosztásra, rangra és vagyonra, egyszerűen táplálékát, a vért keresi. Fejtetűvel tehát bárki fertőződhet. Megkapni tehát nem szégyen, de eltitkolni, nem kezelni, továbbadni és ezzel a közösséget veszélyeztetni nemcsak szégyen, hanem felelőtlenség is.

Gyermekközösségekben a védőnők rendszeres időközönként ( azaz havonta legalább egy alkalommal, tetvesedés esetén pedig sorozatosan) ellenőrzik a fejtetvességet, de ez nem pótolja a szülői gondoskodást.

Vannak tetűirtószerek, amiket az esetleges mellékhatásai miatt nem alkalmazhat várandós kismama, szoptató anya, és a csecsemő kezelésére sem ajánlott 6 hónapos korig.

Előfordulhat, hogy a tetű rezisztenssé (ellenállóvá) válik a tetűirtószerrel szemben. Ebben az esetben másik szert kell alkalmaznunk.

Fontos tudni, hogy az ecetbe mártott serkefésűvel való fésülés csak segítség, de nem teljes megoldás. Mindig maradnak a hajon apró serkék, amiket még a serkefésű sem tud eltávolítani. Ezeket bizony meg kell keresni és egyenként lehúzni a hajszálakról.

A kifésülés, serkék leszedegetése önmagában soha nem elég. Ha csak egy élő serke marad a hajban, az ki fog kelni, és elkezd petéket rakni, kezdődik előlről minden. Ezért a kezelést mindig a vegyszeres kezeléssel kezdjük, ami elpusztítja a tetveket és a serkéket is. Ezért 1-2 nap múlva ismétlendő a kezelés.

 

Rendelési idő:

Hétfő: 12.00-16.00
Kedd: 7.30-9.30
Szerda: 12.00-16.00
Csütörtök: 7.30-9.30
Péntek: 11:00-15:00

Csecsemő tanácsadás
Kedd:       10.00-12.00

Prevenciós rendelés:

Csütörtök 10.00-12.00

Elérhetőség

Telefon rendelési időben:

72/529-881

20/6198449

Telefon Rendelési időn túl:

20/916-7800

Email: pala.gyere@gmail.com


© Dr. Pátri László
csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos,
házi gyermekorvos,
a Pécsi Tudományegyetem oktató családorvosa

Házi gyermekorvosi rendelő
7633 Pécs, Kőrösi Csoma S. u. 1/1.
E-mail: pala.gyere@gmail.com